Odajut az ember, hogy kínjában már sírva nevet azon, amit ma a Megyében felsőoktatásnak neveznek. Eddig sem volt ez méltó arra, hogy oktatásnak hívjuk (csúfoljuk), de most már eljutott arra a szintre, hogy semmi mást nem ér az egész rendszer, mintsem a szocializmusból átörökített bújtatott foglalkoztatást, amely jelen esetben azon embreke körét öleli fel, akik tanároknak, oktatóknak, egyebeknek hívják magukat a katedrák mögött. Mindezt teszik büszkén, miközben az általuk örökített tudás egy nagy kalap guánót sem ér.
Tisztelet persze a kivételnek, mondhatnánk, mert ez egy jó kifogás. De egészében maga a rendszer egy korhadt, elrohadt fára emlékeztett, ami anno valamikor a jura kor környékén a mocsárba dőlt, és ott maradt mint ősküvölet. Mert a szakok többsége arra nem teszi alkalmassá a delikvenst, hogy kávét főzzön a kollegáknak, viszont a demonstráló pedagógusok valahogy mégis megélnek ebből a szarból, amelyet taposó lábaikkal addig köpülnek, ameddig vaj szilárdságúvá nem válik az a szenny, amelyet mint oktatási koncepcióként és tudásként továbbadnak a következő nemzedékeknek. Közben meg lehet hivatkozni az alacsony tanári fizetésre és mélyen hallgatni arról, hogy a 50-100 oldalas kalpa szart sem érő jegyzetekért elkért 2-3000 Ft-ból mennyi is marad a tantóbá/tantónéni zsebében, amelyet az ipari mértékben felduzzasztott nebulóseregnek kötelezően meg kell vennie. Ez ha csak 300 főt számolok egy pl. posztgrad képzésre szemeszterenként, az közel egy misi per félév bruttóban. Személyes tapasztalat, hogy a tanárok többsége jobban vadászott arra, hogy nehogy fénymásolt jegyzete legyen az embernek, mintsem arra, hogy puskázik vagy mást csinál. Egyszerűen szánalmas. Miközben égett a pofám, mikor nebuló létemre valami kiegészítő képzésen a pályán már 15-20 éve oktató egyetemi docens úrnak én magyaráztam el, hogy a gyakorlatban hogy is működik az általa oly rigorózusan oktatott dolog. Mivel fingja sem volt, ellenben kiválóan tudott csoportosítani, meg kockákat és karikákat rajzolni amelyet persze tudni kellett ezerrel. És mikor lőn világosság, hogy jééé van ilyen az életben is, mehettem volna előadni az egyetemre, mert még ilyen nem volt.
Na kérem szépen, ez a baj. Nagy ívben nem érdekel, hogy kell-e tandíjat fizetni vagy sem, mert jelen esetben teljesen mindegy a dolog. A diákok nem tudásért járnak egyetemre és főiskolára, hanem papírért. Mert papír kell és azt hisszük ez elég is. Sokáig az volt, ma is azt gondoljuk elég. Igen, a piac diktál, viszont ebben a szegmensben a piaci igény a papír, amelyet apa-anya és a rokonság együtt ünnepelhet Ödönkével, amikor átveszi a rektortól a diplomát. Ebbe az igénytelenségi faktorba épült bele az oktatói gárda is, akik lesüllyedtek arra az igénytelenségi fokra, hogy nem is akarják a rendszert olyan szintre emelni, mint amire született. Mert el lehet tapiskolni a langyos állóvízben, korszerű tudás nincsen, igény nincs rá, nekik meg jó az, hogy félévente levesszük a diákokat a jegyzet árával, csinálunk valami vizsgát, oszt hagy szóljon. Tiszta matematika ez kérem szépen, iagzi játékelmélet! Egy oldalon van a két fél és senki sem megy tovább, mint amit a két fél még kölcsönösen kockáztathat. A tanároknak meg marad ideje azokra a tudományos publikációkra, amelyek kötelezőek, de jellemzően egy kalap szamócát sem érnek többségében, mert a gyakorlati hasznuk annyi, amennyi a jelenlegi képzésnek. A végeredmény meg egy nagy semmi, illetve egy papír, amellyel igazolhatjuk, hogy Ödönke diplomás lett.
Csak éppen nem ért semmihez. Miért is értene, nem kapott ilyen jellegű képzést. A tanárok döntő többsége kiszakadt a való világból, egy egyfajta szellemi skanzenba zárva kis világában a saját egzisztenciáját építgeti és amíg nem rúgják őket is seggbe, nem fog a dolog változni. Miért változna, mikor évente képzünk Vörös Hadseregnyi közgazdászt meg jogászt. Emellett tömegesen jönnek az emberek a mozigépész-büfészakokról, amelyről kell vagy tíz ember összesen az országba, de nálunk évente böfögünk elő vagy 200-at. Tessék nekem megmondani, miért szakma az, ha valaki beszél egy nyelvet? Mindez szép és jó, de ennyi tolmács vagy műfordító nem fog kelleni, különösen nem olyan nyelvekből, amelyek forrását a térképen is nehéz megtalálni.
Jelenleg ott tartunk, hogy nincs oktatásunk. Csak papíron. Élő példa, elég friss, ami ezt kihozta belőlem. Kellenek nekünk emberek, akik tudnak hitelekkel foglalkozni, pontosabban akik el tudják bírálni a formai és tartalmi követelményeket. Nosza rajta vegyünk fel friss diplomás közgazdászokat: jönnek is mint bogár a fényre, kell nekik a munka persze, sokan vannak, többen mint a Magyar Gárda. Sejtettük, hogy a tudásuk nem sok, hiszen pályakezdők, de azért attól a szinttől, amellyel beléptek a munkaerőpiacra, egy hátast dobott az ember. Mert ez a szint egyenlő a béka seggével. Az első hetekben jön a pofáraesés, hogy amit 3-5 évig tanultak, az egy kalap szart sem ért. Mert fogalmuk sincs, mi az a váltó, életükben nem láttak még hitelszerződést, az APEH-ről csak annyit tudnak hogy létezik, hogy a biztosíték nem csak egy villamossági fogalom. Közjegyzőről eddig lottósorsolásnál hallottak, a váltó nem csak vasutas fogalom. Hitel? Hogyen, fejből megy mindenféle, a törvényeket beseggelte mindenki fejből citál mindenki mindent. Csak éppen nem tudják, hogy miről beszélnek. Mintha Istenről beszélnének, mert ezt hallották a vasárnapi misén a paptól. Csodálkozó bociszemek minden olyan alapfogalomra, amelyet nem csak egy pénzügyi pályán elhelyezkedni akaró embernek kellene ismernie, hanem azoknak is, akikből vállalkozók lesznek. Hangsúlyozom, csak alapfogalmakról van szó. Mintha ezek az emberek semmit sem tanultak volna X év alatt. Sosem láttak még élőben semmilyen olyan dokumentumot, amiről évekig tanultak, de sajnos azt kell mondjam, gyanítom a tanáraik sem, maximum egyszer kaptak egyet mintának. De diplomásak és közgazdászok. Met paíprjuk van róla. Csak ők nem tudják, hogy hiába van papírjuk, a piaci értékük egyenlő a BigMakkokat áruló kis sapkás emberekkel.
Utolsó kommentek