Böff Evangéliuma

Hát ezt is megértük. Már akkor felkaptam a fejemet, mikor először hallottam a hírt.Nem csoda, hiszen a Megye külpolitikája eddig inkább emlékeztetett valami homályban csurranó-cseppenő teszetoszaságnak, mint valami markáns elképzeléseket lefektető és ahhoz ragaszkodó céloknak. Eddig relative semmi bajunk nem volt távoli országok, minket kurvára nem érdeklő dolgaival, persze miért is foglalkoznánk olyan dolgokkal, ami a mi esetünkben csak a köhög a bolha effektust érné el. Aláírtuk a Kyoto-i egyezményt, meg küldtünk csapatokat Afganisztánba, Ciprusra, a Sinai-félszigetre, hogy fegyveres hobbitok védjék meg a gazoktól a Megyét valahol a távolban. Mert erre van pénzünk, meg persze jó biznisz azoknak, akik kijutnak mondjuk Ciprusra vagy a Sinaira, mert miután letelt az őrség (amit ugye itthon is lehetne csinálni) sok dolog nem maradt, csak annyi hogy felvegyük a zsoldot, amely jó kis pénz a hazai fizetéseket tekintve. Ha gebasz van, lapitunk wazze, mint anno a skandinávok Srebrenicánál és gubózunk. Ahogy a külpolitikánk is. Mert egy dolog, hogy a kisantanttal folytatott lassan 100 éves társasjátékunkba mindig érkezik valami meglepetéskártya, de emellett igazi színeket hoz idefelé, ha a Greenpeace vagy a Free Tibet mozgalom épp nálunk tart valami megmozdulást.

Ellenben Kuba az más dolog. Eddig oda utaztak a celebjeink, meg jöttek a nyolcvanas években a szövőnők, mert ugye itthon olyan nincs. Osztán ma meg jönnek a kubai kanok, mert a hazai szőkeségeknek nem jó a hazai kolbász, kell valami kasztrós, ha nem is kasztrált. Most bővül a repertoár, hiszen bizniszeltünk Uncle Sam-mel, és valamiért (pusziért? Jedi-trükkért?) azt mondtuk hogy oké jöjjenek a menekültek. Mert ott már nem férnek el, nálunk meg momentán hiány van menekültekből. Hogy mi értelme van pont nekünk befogadni gazdasági menekülteket nem tudom. Főleg olyanokat, akik abba a kisebb körbe estek, hogy nem jutottak el valami lélekvesztőn még Floridáig sem, hanem leragadtak a Disznó-öböl környékén. Roppant kiváncsi lennék, hogy a többi EU tagállam vajon mennyi táborost fogad be onnan? Lélekszámra vetítve osztották fel a barakkokat, vagy mi túrtuk a szart meg úgy, hogy olyan szívességet teszünk megint, amelynek megint nagyobb lesz a füstje, mint a lángja? Ettől várjuk hogy majd rendeződnek a vízumkéréseink, miközben nagy ívben fogják odaát leszarni azt, hogy befogadunk pár Cuba Libre-t szívességből. De sebaj, majd megoldjuk, élelmesek is vagyunk. Simán fognak tudni beilleszkedni ebbe a liberális és nyitott társadalomba, ahol százezres (milliós?) etnikumot se tudunk immáron évszázadok óta beilleszteni a rendszerbe, akik legalább beszélnek magyarul. Mert gyanítom akik jönnek a spanyolon kívül nem beszélnek más nyelvet. És hogy hab leygen a tortán, tuti nem valami hiányágazatban szereztek végzettséget, hanem valami olyanhoz értenek, amiből itthon is Dunát lehet rekeszteni. Vagy épp semmihez sem értenek (mert ott sem tudtak megélni), és csak növelik a hazánkban állomásozó semmihez sem értők táborát. De végül is elférnek, majd lesz belőlük salsa tanár, az úgy is divat manapság.

A probléma nem is igazán ez. Hanem az, hogy nem-e az a régi népmese indul el, mikor a farkas csak a lábát teszi be az ajtón. Utána meg jöhet a keze és a többi, jelen esetben a rokonság, aki lehet akár Kubában vagy Floridában. Mert oké hogy átjutott az ígéret földjére, de hát Kis-Havannában sem fenékig tejfel minden és ahogy hírlik ugyanúgy szopnak a disszidensek ott is, csak épp kapitalista stílusban és nem szoci módra. És jöhetnek a családegyesítések is, mert ha elül a vihar a biliben, azért ide könnyebben fogják kiengedni a rokonokat, mint az ősellenséghez és máris lehet el latino unido világot vizionálni. Már látom, hogy a nomen est omen Havanna lakótelep új reneszánszát éli, tele kubaival, akik helyre kis karibi filinget teremtenek a környéken a helyi őslakos „tezstvírekkel”. Mehet az ingatlanspekuláció, jöhetnek az amigók, akik majd tíz év múlva jönnek rá, hogy bazze anno jobban kellett volna figyelni föciórán, mert a Megye nem az az ország, amelyről kisdobos korukban álmodoztak.

Addig azonban még sok sajka elmerül a Karib-tengeren, de legalább lehet szájkaratézni az El Commandante-val. Meg is kaptuk a lakáj szerepet, talán nem véletlenül, mert ugye volt nekünk egy Hippolytunk immáron több verzióban is, és azért valljuk be, ez a szerep olyan szerep, amelyben gyakorlatunk van, fene nagy öntudat ide vagy oda. Persze reagáltunk is szépen, á la külügyminiszter, kikértük magunknak, a kakasülőről még hangosabban kotkodácsol az MDF, hiába ő megteheti, kibicnek semmi sem drága, max bojkott lesz. Kibaszunk a kubaiakkal, mert ráébredünk, hogy az egy diktatúra kérem szépen és bojkottálunk majd mindent ami kubai. Mi nem veszünk kubai árut (nem mintha eddig vettünk volna), politikusaink meg újgazdagjaink nem utaznak Kubába szórni a pénzt. Majd mennek máshová, ami drágább, de legalább ráfoghatják, hogy nemzeti büszkeségből költök többet. Szépen lesz 2 vagy 3 riport egy év alatt a betelepült kubaiakkal a szokásos bulvármédiában, közös fotó néhány már honosított kubai sportolóval és lassan el fog telni egy év. A külügy büszkén nosztalgiázhat majd, hogy most de megmutattuk nekik, lehet állófogadást rendezni az akció kitalálóinak, és ha egyszer az öreg Fidel is úgy gondolja, hogy eleget szivarozott már ezen a világon, elsőként fogjuk emlékeztetni a többieket arra, hogy bezzeg mi már akkor is megmutattuk mi magyar vircsaft!