Az első nap mikor nem keltem fel hajnalban hogy megnézzem a reggeli küzdelmeket. Belefásultam abba a mentális mélypontba, amelyet a sportolók döntő többsége mutat azokban a pillanatokban, amikor épp ennek kellene döntenie. Olvasva hogy az 517 fős küldöttségből csak 171 volt a sportoló és az eü-s/mentális support is csak 18 fő, nehéz nem azt hinni hogy ez a küldöttség nem egy turistaküldöttség. Volt/van akit ez zavar a jelek szerint, ők legalább küzdöttek és küzdenek. A régi szlogent változtassuk meg kinn Pekingben, mert ez most inkább igaz, mint valaha:
Magyar vagyok és turista
De ja vu nap mint nap.
Így reggel rezignáltan fogadtam, hogy az esélyeink elszálltak ma is, de ja vu.
Minden érzelem nélkül végig nézem a női pólót és a kézit. Hogy a pólós csajok megint mitől zuhantak össze félidőben 3 gól után, nem tudom (még nincs vége a meccsnek, de ez a végeredménytől független...). Hogy épp milyen előadást fognak a kézisek, nem tudom. Hogy hogyan tudtak ennyit nyújtani az öttusás férfiak, nem tudom. Hogy mindketten leestek a lóról, de ja vu.
Hogy mi lesz a vége ennek, sejtem de majd kiderül. Szerecsenmosdatás és egymásramutogatás, végeredményként az összes sport-ősküvelet marad a helyén és kényelmesen megél ahogy eddig.
De ja vu.
Utolsó kommentek